2015 FŐVÁROSI KÖNYVESBOLTJA III. HELYEZETT

könybemutató

Glatz

Glatz Ferenc

KONZERVATÍV REFORM

A könyvet Granasztói György,
egyetemi tanár, az MTA doktora mutatja be.

A szerző a bemutatót követően dedikálja a könyvet.


2016. április 5-én 17:30-ra várjuk az érdeklődőket sok szeretettel.

„Klebelsberg, Domanovszky, Szekfű, Hóman, Hajnal életművének áttekintése talán segít megérteni a ma­gyar történeti és politikai gondolkodás történetét 1920–1949 között. És rehabilitációjuk története (1969-1990) talán segít megérteni szellemi életünk történetét a rendszerváltásig. Vallottuk annak idején és valljuk ma is: a történetkutatás legfontosabb közhaszna az értékmentés.

Olyan generációról szól ez a könyv, amelynek  egy vesztes világháború, a történelmi államterület szétszakítása után kellett újra berendezni az országot, megkísérelni az új államokhoz jutott régi nemzetszomszédokkal újfajta viszonyt kiépíteni és új beszédkultúrát kialakítani a sok száz éves elöregedett, megmerevedett társadalmi érintkezésrendszerben. Sok sikerrel és sok kudarccal. Sikerrel, mert beengedték végre a művelt parasztot és munkást a politikai életbe, s a nemzeti kultúrának európai politikai intézményrendszerét alapozták meg. Kudarccal, mert nem érezték: a szociális és vallási kasztosodás, a kiszorítás vezethet éppen az általuk megelőzni kívánt forradalmi mozgalmakhoz, és vezethet a megóvni kívánt emberi életek megsemmisítéséhez. Pedig magukat a konzervatív reform mestereinek képzelték. Sikereik és kudarcaik nem csak közvetlen utódaikra, de ránk, az 1989-es rendszerváltás nemzedékére is kihatnak... Oldani és újrakötni a társadalmat összetartó hálót.” (Glatz Ferenc)